Hogy ki-hogyan-mit-mikor-miként
tanul meg, szinte egyénenként változik. A kisgyermekek általában utánozzák
szüleiket, testvéreiket, óvodatársaikat, az iskolában már tankönyveket veszünk
elő, az egyetemen ezek kiegészülnek az előadások bővebb, hozzáadott
tartalmával, míg munkahelyünkön a mindennapi feladatok kapcsán tanulunk meg
számos újdonságot.
A különböző generációk
is másképp tanulnak, nézzük csak meg azt, hogy hogyan tanult a nagyszüleink, a
szüleink vagy a saját generációnk az iskolában. Néhány évtizeddel ezelőtt még
nem volt számítógép se internet, ma már viszont el se tudjuk képzelni az
enélküli feladatmegoldást. Gondoljunk csak bele, mi hogyan írunk meg egy beadandót,
házidolgozatot, vagy akár a szakdolgozatot. Az első lépések között szerepel,
hogy az interneten elkezdünk keresgélni háttéranyagok iránt, majd
kikeressük, hogy melyik könyvtárban találjuk meg az adott könyvet. Amint
összegyűjtöttük a megfelelő anyagokat nekiállunk a számítógép segítségével a
dolgozat megírásának, majd ezt kinyomtatjuk. Az előző szavakat
azért emeltem ki, mert nagyszüleink és szüleink idejében ezek az eszközök még
nem álltak rendelkezésre, számítógép helyett legfeljebb írógépet tudtak
használni.
Nagymamáim mindig
mosolyt csalnak az arcomra, amikor a technika legújabb vívmányainak használatával
próbálnak megbarátkozni. Egyikük 70 éves, míg másik 90, így korántsem
mindennapi szerintem, hogy DVD lejátszót, LCD TV-t, mobiltelefont és laptopot
használnak. Napi gyakorisággal érkezik a telefon, hol egyiktől, hol másiktól,
hogy valami eltűnt, ezt most, hogy csinálja meg, jesszusom, elsötétült a világ,
de ilyenkor mindig megnyugtatom őket, hogy ne aggódjanak, mindjárt megoldjuk.
Ekkor jön részemről az egy-két kattintás vagy a telefonos távsegítség, és máris
minden a helyére állt. Nagyikám ilyenkor rám néz: „Hát ezt hogy csináltad? Honnan tudod Te ezt? Ti ezt tanultátok az
iskolában?” A válaszom erre szinte mindig az, hogy nem, ezt csak a munka, vagy
a mindennapi használat közben tanultam meg, melyet ők persze nem akarnak
elhinni. A következő pillanatban viszont azt meséli, hogy: „Képzeld, ma reggel leültem a laptop elé, és addig nem nyugodtam, amíg
nem találom meg, hogy a falon lévő domborképet milyen apácák készítették.
Beírtam a Google-ba a kezdőbetűjüket - mert arra emlékeztem -, és azt, hogy
domborkép, és kiadott egy olyan galériát, ahol 200 oldalon keresztül nézegettem
a különféle műtárgyakat és mire észbe kaptam már 11 óra volt. De annyira
szépek, és értékesek…” - és ilyenkor mindig megbizonyosodom arról, hogy
igen a technika világa hihetetlen sokszor nekem is, hát még nekik, akik nem
ebben nőttek fel, de érdekli őket és szép lassan megtanulják, és ami a legjobb
az egész: ÉLVEZIK!!!
Érdemes lenne megvizsgálni a kérdést, hogy mennyit ér a "régiek" diplomája, és mennyit a mostani egyetemistáké. Mennyivel könnyebb módon jutunk a tudás birtokába( internet, netes katalógusok), mennyivel gyorsabban és egyszerűbben végzünk el feladatokat (internet,számítógép). Arról nem beszélve, hogy egy-egy tablet, okostelefon,iphone óra vagy netalán headset, komoly "segítséget" jelenthet a hallgatók egy részének. Ők is kapnak majd diplomát....
VálaszTörlésTisztelem a régieket, és nyilván a mi megszokott, ugyanakkor információ-gazdag, felpörgetett életünkbe egyszerűen nem illeszkednek az akkori rendelkezésre álló lehetőségek.
VálaszTörlésAkik régen diplomáztak, amikor mondjuk még nem volt számítógép, internet, vagy esetleg telefon minden háztartásban, amikor a külföldi oktatók, szaktekintélyek munkáit csak hosszú, költséges, fáradságos munkával lehetett elérni, akkor nyilván szerényebb "alapanyagból" kellett sáfárkodniuk.
Nekünk, akik most tanulunk felsőoktatásban, megvan az az előnyünk, hogy az általunk ismert nyelvek mindegyikén megszerezhetünk minden naprakész információt, és csak bizonyos esetekben ütközünk anyagi korlátokba. Miért lenne kevésbé jó, hogy több információ áll rendelkezésünkre egy bizonyos feladat elvégzéséhez?
Abban a "régiek" is egyetértenek, hogy nem kell mindig mindent tudni, de tudni kell, hol keressük. És ezzel most nem a puskázásra célzok, mert az egyszerű önbecsapás! A mostani tanárok pedig tisztában vannak a technikai eszközök lehetőségeivel, és nyilván nem hagyják, hogy ilyen módon visszaéljenek a diákok egy-egy számonkérés alkalmával.
Viszont érdekes lenne figyelni a következő generációt, a 10-15 éveseket, hogy ők miként építik a mindennapi felkészülésükbe a számítógépet, mert míg a Google, Wikipédia...stb. nekünk csupán a segítőnk, addig nekik a legjobb barátjuk :)
Azért a plágium gyanúra nem árt odafigyelni...
VálaszTörlésTermészetesen ezzel én is maximálisan egyet kell, hogy értsek. Nagyon fontos, hogy tudjuk hol van a határ a mai modern technika felhasználásának vonatkozásában, hiszen átemelhetünk korábban készült anyagokból hosszabb, szó szerinti idézeteket, de csak akkor, ha az idézést megfelelően jelöljük; nem állíthatjuk azt, hogy ez saját szellemi termékünk.
TörlésMi az egyébként, hogy Edutus blog? Ilyen egy semmitmondó elnevezést.
VálaszTörlés