Kinek mi az érték?

Előző bejegyzésünkben az értéket és értékrendet, mint fogalmak közelítettük meg, de ez szinte minden egyes ember életében mást és mást jelent.

Amikor felteszik nektek azt a kérdést, hogy „mit tekintesz értéknek?”, „számodra mit jelent az a szó, hogy érték”?, mit válaszoltok három szóban? Nekem az első a család, a második a szeretet, a harmadik az idő. A CSALÁD véleményem szerint az élet alapértéke, család nélkül

nagyon sok mindennek értelme sincs. Mi más lehet annál fontosabb, mint a szülői ölelés, házastársunk SZERETET, vagy egy gyermek, aki bearanyozza mindennapjainkat. Nem szégyen gyermekkorunk elmúltával is megölelni azt, akit szeretünk, vagy kimondani mások füle hallatára, hogy szeretlek. Ez az egyik legszebb szó a világon, és merjük használni, de úgy, hogy mögötte valódi érzelem és tartalom legyen. Számomra a harmadik legfontosabb dolog az IDŐ, amit leginkább az idősebb korosztállyal kapcsolatban figyelhetünk meg, hogy tényleg mekkora érték. Igaz az a mondás, hogy akkor jön rá az ember, hogy valaki mennyire fontos volt neki, amikor már nincs vele. Ne sajnáljuk azt a fél órás „felugrást” nagyszüleinktől, vagy azt a tíz perces telefonbeszélgetést, mert igenis fontos, és csak akkor jövünk majd rá, hogy mennyire, amikor már hiába cseng a telefon, a túloldalán már nem veszi fel senki.

Nagyon fontos azt is szem előtt tartani, hogy az érték fogalma, mely párhuzamosan „mozog” az értékrenddel, életünk egyes szakaszaiban folyamatosan változik. Egy gyermek biztosan nem az általam az imént említett három szóban fogalmazná meg azt, hogy számára mi az érték. Neki biztosan a legújabb kisautója vagy Barbie babája a legfontosabb, a legértékesebb, míg egy kamasznak a zsebpénzéből vett legújabb ruhadarab, vagy csak maga a pénz. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen az életkorunk, a környezetünk alakítja az értékrendünket, nem is lenne jó, ha egy 5 éves ugyanazt tartaná fontosnak, értékesnek, mint egy 30 éves. Az viszont minden szülőnek felelőssége, hogy milyen értékrendet ad át gyermekeinek, mert ugyan ezt az élet alakítja, de az alapköveket ők adják meg hozzá.

Azonban az sem igaz, hogy bizonyos életszakaszokban mindenkinek ugyanolyan az értékrendje. Ezt is életünk alakítja, és fontos azt leszögezni, hogy nincs is baj azzal, hogy nem egyeznek értékrendjeink, hiszen mire épülnének akkor például a különböző hétvégi show-k, gondolok itt például az ezen a héten befejeződött Szombat Esti Lázra. Sok helyen hallottam embereket arról morogni már az első adásoktól kezdve, hogy nem azok esnek ki szerintük, akinek kellene. Ez is arról tanúskodik, hogy minden embernek más az értékrendje. Valaki azt gondolja, hogy egy ilyen műsornak az a lényege, hogy a tánctudást pontozzák, van, aki szerint az emberségességet, magát az embert, a hozzáállását, mindenkinek más és más az alapelve. Véleményem szerint ez a műsor így volt, jó, ahogy volt. Igaz, hogy én is szeretek táncolni, és úgy érzem, tudok is, ezért nem feltétlen értettem egyet mindig a döntéssel, de szerintem tényleg olyan nyerte meg, aki megérdemelte, aki szépen táncolt, és sokat fejlődött ebben az időszakban. Az pedig, hogy a többi hét pár milyen sorrendben esett ki, szinte teljesen mindegy volt, hiszen itt csak a győztes a győztes, nincsen dobogó, itt egy pár számított. Annak viszont örültem, hogy ugyan táncolni nem tudott a legjobban (nevet direkt nem írok, de szerintem mindenki tudja kiről beszélek), és sokszor nem úgy sikerültek a figurák, ahogyan a próbán, vagy ahogyan a táncpartner megálmodta, de a mindennapi emberhez mégis ő állt a legközelebb és ezzel bebizonyosodott, hogy igen, ő is meg tudja állni a helyét, mert az emberek szeretik, de azért azt mindannyian tudtuk már az elején, hogy nyerni nem nyerhet és így mégis a „szakma” győzött.